
2010-március-10
Közel kétszázmillió eurót szán a megye vízvezeték- és csatornahálózatának javítására, illetve bõvítésére 2013-ig a Kolozs Megyei Tanács a Vidékfejlesztési Operatív Program keretében – jelentette be tegnap a megyei tanácselnök. Mint mondta, a teljes összeg, 196,8 millió euró 44,3 százaléka Kolozsváron valósulna meg. A fejlesztésbõl Bánffyhunyad sem marad ki, ide a fent említett összeg 5,6 százaléka jut. Majdnem háromszor ennyit, 15,6 százalékot kap Dés, míg Szamosújvár a teljes összeg 6,4 százalékára számíthat.
„Kolozs megye lakosságának 96 százalékát érinti a víz- és csatornahálózat fejlesztését célzó program. Reményeik szerint mintegy 580 ezer lakos látja hasznát a fejlesztéseknek. A helyi önkormányzatoknak kívánunk segíteni, 2013-ig a megye községeinek nyolcvan százalékát szeretnénk korszerű víz- és csatornahálózattal ellátni” – közölte a megyei elöljáró. A vízvezeték- és a csatornázási munkálatokat 74 százalékban az Európai Unió kohéziós alapjaiból finanszírozzák, a román kormánynak a teljes összeg 11,3 százalékával, a helyi önkormányzatoknak pedig 1,9 százalékkal kell hozzájárulniuk a beruházás finanszírozásához. A költségek maradék 12,8 százalékát hitelekbõl fedezik. [...]